Gumis Bélyegzők

A ma is használt gumis bélyegzők rövid története

Velence – mint az „Országok Futára”

A világ első komolyabb, ismert kézi bélyegzőjét Velencében használták 1449-ben „Mediolanum Cursores“ (országok futára) felirattal. Ezt akkoriban postai bélyegzőként használták: egy kör alakú pecsét volt, melynek a közepén Francesco Sforza milánói herceg címere díszelgett. Sajnos ebből az időből nem igazán maradtak ránk írásos emlékek, levelek, így a magát pecsét kilétét, készítőjét, nem ismerjük, és azt ezt követő, korabeli bélyegzőkről sincsenek pontos információink.

Dátumok és „Fizetve” – fontos lenyomatok a korabeli pecséteken

Csak jóval később, a 17. század közepétől tudták tanulmányozni nagy számban a fennmaradó korabeli leveken lévő pecsétnyomatokat. A bélyegzők használata leginkább ugyanis ebben az időben terjedt el. Ekkor már dátummal, pontos idővel is ellátott bélyegzők készültek, melyeket elsősorban a postai munkákra alkalmaztak.

Az első ilyen – már dátumot is tartalmazó – pecsét lenyomat 1661-ből származik. Ezt követte, nem sokkal később, az első “fizetve” feliratú bélyegző Londonban 1681-ben, melynek “Paid One Penny” volt a felirata egészen pontosan.

A mai gumis bélyegzők szinte egyidősek a gumi feltalálásával!

A ma is használt is ismeretes gumis bélyegzők története – mily meglepő – de a gumi felfedezésével szinte egyszerre kezdődött meg. Charles Marie de la Condamine nevű francia tudós talált rá erre az igen érdekes anyagra, az Amazonas vidékén, 1736-ban, noha valódi, ma is ismeretes formáját csak bő száz évvel később, Charles Goodyear kísérletezésének köszönhetően nyerte el.,

Történt ugyanis, hogy Goodyear véletlenül egy kis darab nyersgumit forró kénbe ejtett, és ekkor a gumi megszilárdult. Ezt a jelenséget nevezték el később vulkanizálásnak, melynek a lényege, hogy a művelet hatására a gumi elveszítse azt a képességét, hogy a hőmérséklet változására megváltozzon az állaga. Ez az aprócska „baleset” vezetett a mai napig is használt bélyegzők szöveglemezeinek anyagához, feltalálásához is, többek között. A sors fintora, hogy Goodyear a kísérletezései miatt tetemes adósságot halmozott fel, és majd ezt követően halálos ágyán e szavakkal búcsúzott: „Én boldogan halok meg, a többiek meggazdagodhatnak.” Így is történt…

A bélyegzők gyártása az 1900-as évekre lendült fel csak igazán, ekkorra már több prototípus is elkészült. Már igen korán megjelentek modellek, melyeken a dátum, vagy automata sorszámozás szerepel. A bélyegzőkészítés ezt követően igen gyors fejlődésnek indult, melyhez nagyban hozzájárult a technológia fejlődése is.

Mára pedig már egy külön iparág épül a bélyegző gyártásra, és ekkortájt szép lassan meg is jelentek azok a világmárkák, amiket ma már óriási bélyegző és pecsét készítő üzemek használnak nap mint nap.

*forrás: “https://pecsetfutar.hu/a-ma-is-hasznalt-gumis-belyegzok-rovid-tortenete”